Események / archívum

Semmelweis Nap 2018

A Bánki Zoltán és Bánki Zoltánné által fiúk Zoltán emlékére készített arany Emlékgyűrűt idén Dr. Marosi Anikónak ítélték.

Korábbi díjazottak:

  • 2017. Dr. Horváth Lászlóné Szandtner Györgyi
  • 2016. Marlok Edina
  • 2015. Dr. Polgár Marianne


A következő kuratóriumi ülés

2020. márciusától, tekintettel a kialakult járványügyi helyzetre a Kuratórium egyhangú határozata értelmében a kuratóriumi ülések a járvány végezetéig kizárólag online tartandók meg


Idén újra részt vehettünk a Káposztásmegyeri Egészségnapon, melyet, immár hagyományosan a SEK iskola önkénteseivel töltöttünk el.

A megtisztelő meghívásnak eleget téve, a sok ezres résztvevő között tudtuk bemutatni ezen a nagyszabású, jó hangulatú eseményen az Alapítvány eddigi eredményeit és jövőbeli céljait. Önkénteseink - akik előzően adományokkal támogatták a kórházban ápolt kisgyermekeket - nagy sikerrel foglalkoztak az itt megjelent sok gyerekkel, rajzoltak, játszottak velük, kézügyességet és szellemi fejlődést biztosító elfoglaltságokra is tanították őket. Reméljük, sikerült a nagyszámú közönségnek bemutatnunk, hogy Alapítványunk hogyan támogatja a kerület gyermekegészségügyének fejlesztését. Szeretnénk, ha a kerület lakossága még inkább magáénak érezné a Gyermekkor Alapítványt, amely nemcsak a Madarász utcai Kórházat támogatja, de közvetlenül is segíti a IV.kerület gyermeklakosságát is.

Szeretnénk megköszönni a meghívást az Alapítványunkkal igen jó viszonyt ápoló Újpesti Önkormányzatnak és Dr. Dabous Fayeznek, a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat elöljárójának!

A kórház kis betegei nevében köszönjük a SEK iskolások és szüleik "higiéniai csomag" adományát, amellyel a betegek kórházi tatózkodását teszik könnyebbé! Nagyon örülünk, hogy az önkéntes segítők mindig megtalálják a megfelelő hangot betegeinkkel való foglalkozásban és örömet szereznek a gyermekeknek a velük való jó kedvű, hasznos és empatikus foglalkozásokkal!!


Juhász Roland adománya is hozzájárult, hogy felújíthassuk az ultrahangszobát a Madarász Kórházban!


Van, amivel a nyári szabadsága idején sem áll le Juhász Roland! A válogatott labdarúgó évek óta hűséges támogatója a Gyermekkor Alapítványnak, amely szervezet - többek között - az Anderlecht védőjétől is kapott adományokból korszerűsíti a Madarász utcai Gyerekkórház berendezéseit. Juhász Roland ezúttal is fölajánlotta a válogatott mérkőzésekért járó prémiumát, az F-Group Alapítványon keresztül egymillió forintot utalt a Gyermekkor számlájára. A futballista szokásához híven ellátogatott az intézménybe, és azt is megnézte: adományából milyen fejlesztést végzett az alapítvány.

Huszti Szabolcs és Juhász Roland 2008-óta támogatja az alapítványunkat, minden évben milliókat áldoz ránk az F-Group Alapítványon keresztül, amiért nagyon hálásak vagyunk


Lilu és Gálvölgyi János unokája együtt jótékonykodott


Bármikor adódott probléma a kis Dáviddal, a Madarász utcai Gyermekkórház áldozatos munkát végző orvosaira és nővéreire mindig számíthatott Lilu. Gálvölgyi János unokáját, a nefrózis miatt veseátültetésre szoruló Simont pedig a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért elhivatott munkatársai segítették át a műtét utáni nehézségeken.

E két történet miatt döntöttek úgy a Nevelésünk titkai című interjúkötet szerzői, hogy az olvasók minden egyes könyv megvásárlásával a két intézményt is támogatják. Anyák napja alkalmából meg is történt az első összegek átadása.

A könyv olvasói jóvoltából újulhat meg a Madarász utcai kórház ultrahanglaborja, amely nagyon rossz állapotban van. Dr. Kemény János főorvos elmesélte, hogy a helyiséget harminc évvel ezelőtt – szükségből – házilagos kivitelezésben építették.

A toldozott-foltozott és gyengén hőszigetelt helyiségben gyakran nehéz volt vizsgálni a csecsemőket. Télen elviselhetetlenül hideg, nyáron pedig pokolian meleg volt a vizsgálóban, így ma már elkerülhetetlenné vált az omladozó helyiség átalakítása, amelyhez éppen időben érkezett az adomány, melyet Lilu nyújtott át Kemény főorvos úrnak. "Ha a Madarász utcáról van szó, személyes kötődésem miatt jövök és segítek. Ezért is örültem, hogy a könyv árából a Gyermekkor Alapítvány, s ezáltal a kórház is részesül. Tudom, hogy szükség van a pénzre, egy gyermekosztálynak sosem lehet elég támogatást nyújtani! Az ultrahangterem fejlesztésénél nagyszerű helye lesz az adománynak" – árulta el meghatódva Lilu, aki gyakran visz játékokat és apró ajándékokat a gyermekosztály kis lakóinak



Új inkubátor a Madarász utcai Kórház Koraszülött oszályának

Örömteli esemény részesei lehettünk május 1-én. A csepeli Cigány Önkormányzat, egyben a Ki nyújt kezet a Rákbeteg és Koraszülött Gyermekeknek Alapítvány elnöke Farkas László, ünnepélyes keretek között átadott a Madarász utcai Kórház Koraszülött Oszálya részére, egy korszerű inkubátort, melyet a Extrémplast Bt.adományozott a koraszülött ellátás javítására.


Az adomány átadása a közelgő Anyák napja alkalmából történt. Az eseményt Choli Daróczi József, saját köszöntő versével nyitotta meg. Példaértékűnek érezzük a két alapítvány között kialakuló tartós kapcsolatot.

Köszönjük az önzetlen segítséget!



Segítség a Magyar-Török Nők Társaságától

Alapítványunk és Kórházunk nevében hálásan köszönjük a MAGYAR-TÖRÖK NÖK TARSASÁG-ának, hogy segítségükkel meg tudtuk kezdeni Ultrahang laborunk rekonstukcióját.

We are very thankful to the Hungarian-Turkish Woman's Association for their big help ( with buying new special windows ) in starting of total reconstruction of our old Ultrasound Lab!



Segítség a Bűn -és Balesetmegelőző Nemzetőrök Egyesületének kollektívájától

Mindenki nagy örömére a Bűn -és Balesetmegelőző Nemzetőrök Egyesületének kollektívája - szabadnapjukat feláldozva - karítatív tevékenység keretében rendben hozták a Kórházunk főbejáratnál lévő mellékhelyiségeket.

Köszönjük Sikorszki Attila, Rácz István, Sikorszki Lajos és Kojvak Zoltán áldozatos munkáját!



Jótékony akcióval kezdte a 2012-es évet Huszti Szabolcs

Jótékony akcióval kezdte a 2012-es évet Huszti Szabolcs: a Zenit labdarúgója az általa évek óta támogatott Gyermekkor Alapítványnak egymillió forintot, a Madarász kórházban fekvő betegeknek pedig dedikált labdákat, és aláírt FourFourTwo magazinokat adott át.
A teljes cikk megtekintése...



Lezárult a "Támogatás a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai részlege számára" program

A Szallodak.hu Facebook portálon meghirdetett "Támogatás a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai részlege számára" program sikeresen lezárult. A 123 690 Ft-ot, 2012. január 4-én GESZTESI KÁROLY színművész és TATÁR GYÖRGY igazgató úr baráti keretek között átadta.

Köszönjük a jószándékú kezdeményezést!

Továbbá köszönjük minden jóindulatú, segíteni akaró embernek, akik megnyomták a gombot és hittek abban, hogy az adomány jó célt fog szolgálni! Mi nagyra becsülünk minden forintot! Az összegből egy hordozható pulzoximétert fogunk vásárolni, mely segíti a súlyos betegeink állapotát ellenőrizni szállítás közben is.

KÖSZÖNJÜK A BETEG GYERMEKEK NEVÉBEN!



Madarász karácsony Liluval, Wolf Katival, Puskás Petivel és Molnár Szabolcs bűvésszel

Néhány órára a Madarász utcai Gyermekkórház apró lakói elfeledkeztek a mindennapokról és felhotlenül karácsonyoztak Liluval és Wolf Katival, Puskás Petivel és Molnár Szabolcs bűvésszel.

Az ünnepség a SEK International School diákjai, önkéntes segítoink, a Gricsbol adtal elo egy kis színdarabot, majd két kis diák táncbemutatót tartott.

Ezután, ismét a Gold Record Music Kft. menedzser iroda jóvoltából - Puskás Peti dalolt a jelenlévoknek, majd Wolf Kati együtt énekelte a gyerekekkel a Vuk focímdalát, rögtön utána pedig a Mennybol az angyalt, melyen az ünnepség háziasszonya, Lilu is meghatódott.

"Nagyon helyesek voltak a kicsik, öröm volt részt venni az ünnepségen. Ilyenkor rádöbben az ember, milyen fontos az összefogás, ezért igyekszem mindig időt szakítani, hogy részt vegyek másokat megsegíto kampányokban. A Madarász utcai kórház pedig a szívem csücske, az itt dolgozók, Kemény doktorral az élen, rengeteget tesznek azért, hogy a körülményekhez képest jól érezzék magukat a gyerekek, s nem csak ilyenkor, karácsonykor. Ezért a Madarász utcai kórház és a Gyermekkor Alapítvány elkötelezett híve vagyok"

Wolf Kati, közkívánatra elénekelte az Eurovíziós Dalfesztivál versenyszámát, majd egy gyönyörű karácsonyi dalt, az Angyalt, melyet a jelen lévő anyukák megkönnyeztek.

A karácsonyi ünnepséget Molnár Szabolcs követte, aki szó szerint elbűvölte a piciket. Ezután a Gyermekkor Alapítvány segítői, - a II. Rákóczi Ferenc gimnázium diákjai és John the Valiant - kiosztották a rengeteg ajándékot, köztük számos Nevelésünk titkai kötetet, (A könyv szerzői az eladott példányok bevételébol támogatják Alapítványunkat.) illetve a Magyar Református Szeretetszolgálat szép és gazdag ajándékcsomagjait, melyeket a gyerekek, boldog mosollyal és izgalommal bontogattak.

Végül a nagyszerű délután, Wolf Kati és hírességeink, a gyerekkel való közös játékával, rajzolásával, festegetésével zárult.

 

Az ünnepséget támogatta

Wolf Kati, Gold Record Music Kft., Redlemon Média, Puskás Peti, Bonbonetti Kft., Lilu, Líra Könyv Zrt., Molnár Szabolcs, SEK International School, John the Valiant, Felelosséggel az Egészséges Jövoért Alapítvány, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 12a. A. diákjai, AIG Lincoln Kft. Kórházunk gondoksági dolgozói



Micimackó Tigrise Madarászik

Egyszervolt, hol nem volt, egy szép nyári napon megérkezett az egyszervoltba egy életnagyságú Tigris, aki szemlátomást Micimackó Száz holdas pagonyából csöppent közénk. S bár egy rajzfilmfiguránál "sose lehessen tudni", mekkora is az az életnagyságú – a mi tigrisünk mindenesetre jól megtermett. Nyújtózkodás nélkül elérte fülével a villanykapcsolót, mint azt a mellékelt fotó is mutatja. Igazából egy felajánlás folytán került az Egyszervolt Alapítványhoz még a nyáron, s természetesen egy röpke pillanat alatt belopta magát az Egyszervolt.hu szerkesztőségének szívébe. Ám amikor már hetek óta az iroda folyosóján lakott, azt véltük felfedezni, hogy Tigrisünk mind jobban lógatja az orrát. Látszott rajta, valódi otthonra vágyik. Méghozzá olyanra, ahol gyerekek veszik körül, akiket jókedvre deríthet, akiknek közeli barátja lehet, s segíthet rajtuk, ha bátorításra van szükségük. Tovább a teljes cikkhez...

Forrás: http://napocska.hu/Tigris-a-gyermekkorhazban



Hűséges Támogatónk, a Griffsoft Zrt. 1.500.000,-Ft-os támogatásával tudtunk megvásárolni egy nagy teljesítményű, keringés és légzés ellenőrzésére szolgáló betegőrző monitort és egy gyógyszeradagolást lehetővé tevő infúziós pumpát, az Intenzív osztályunkra.

Hálásan köszönjük dolgozóink és a megmentendő betegek nevében!



Ezúton fejezzük ki hálás köszönetünket állandó Támogatónk, az ITELLIGENCE HUNGARY KFT 700.000,-Ft-os adományáért, mellyel hozzájárultak az új, modern ULTRAHANG készülék megvásárlásához!



Köszönjük a Metal Kft. 2 és a GAZDÁSZ-ALAP Kft. támogatását!



A Secret Control GPS Kft. támogatta a Madarász utcai Gyermekkórház beszerzésre kerülő ultrahang készülék megvásárlását.

Köszönjük hozzájárulásukat!


A Sepulchre Hungary Kft adományával ismét segítette munkánkat!

Köszönjük, hogy gondoltak kis betegeinkre!



Arthur Hunt Személyzeti Tanácsadó Kft. hozzá járult Alapítványunk, és a Madarász utcai Kórház sikeres működéséhez.

Támogatásukat köszönjük!



Az OVB Vermögensberatung Kft. számítógépeket adományozott és pénzadománnyal lepte meg Alapítványunkat. A kórházban tartozkodó kis betegek örömmel fogadták az apró ajándékokat is.

Köszönjük!



MEGLEPETÉSCSOMAGGAL ÉRKEZETT KÓRHÁZUNKBA AZ ORIFLAME kFT. MUNKATÁRSA!

A nagy hírű cég Vezetősége idén - a nagy értékű anyagi segítség mellett - Mikulás-ajándékkal is kedveskedett a kórházunkban fekvő gyermekeknek, de nem felejtkezett meg felelősségteljes munkát végző dolgozóinkról sem! Köszönjük egész évi támogatásukat!

 




Köszönet a Kincstárház Kft-nek

Madarász utcai Kórházunk kis betegei nevében köszönjük, a Kincstárház Kft. újabb 1.500.000,-Ft-os támogatását!


Juhász Roland a Madarász utcában

Juhász Roland és menedzsere, Fillipovics Vladan, az F-Group ügynökség vezetője, a magyar válogatott finnek elleni Eb selejtezője után ismét meglátogatta a Madarász utcában fekvő kis betegeket. Természetesen most sem jöttek üres kézzel. Roland, a meccsek után járó prémiumát - 1 millió forintot - adományozott a Gyermekkor Alapítványnak. Vladan és Roland végig járták a kórházat, ahol megtekintették az új Intenzív osztályt, melynek építéséhez tavaly az F-Group Alapítvány 1 millió forinttal járult hozzá. Nemes gesztusként meglátogattak egy súlyos beteg 16 éves fiút, aki betegsége miatt most lemondani kényszerült a futballozásról, ami eddig élete fontos része volt. Juhász Roland saját, egy válogatott mérkőzésen viselt mezét hozta el ajándékba.

Juhász Roland és Huszti Szabolcs, szintén külföldön játszó futballista, köztudottan rendszeresen segíti a Gyermekkor Alapítványt - az F- group Alapítványon keresztül - részint pénzbeli segítséget nyújtva, másrészt "arcukat" adva, újra és újra részt vesznek az Alapítvány kampányaiban. A fiatal, tehetséges és híres futbalisták őszíntén átérzik a beteg gyermekek problémáit. Az egészségügy nehéz helyzete láttán pedig egy pillanatig sem volt kétséges előttük, hogy egy jó ügy mellé álljanak és annak rendszeres támogatói legyenek.

Az F-Group menedzseriroda négy éve segíti szívvel-lélekkel Alapítványunkat.
Köszönjük önzetlen, példa értékű támogatásukat!

Egészségnap Káposztásmegyeren

Megtisztelő meghívást kaptunk szeptember 24-re, a Káposztásmegyeri Sport- és Egészségnapra, az Újpesti Önkormányzattól, mellyel jó kapcsolatot ápolunk.

A rendezvényen közel 6 000 ember vett részt, ahol örömmel mutattuk be Alapítványunk tevékenységét és a Madarász utcai Kórházat.

A verőfényes őszi napot szinesítette és kellemessé tette, hogy csatlakoztak programunkhoz a.SEK International School Önkéntes diákjai, akik kézműves foglalkozással szórakoztatták a gyermekeket, míg szüleik egészségszűréseken vettek részt. (A rendezvényről készült újságcikk az alábbi linkről elérhető)

Magunkkal vittük a Játszóház Alapítvány ajándékait, melyet a kisebb gyermekek nagy örömmel fogadtak.

Köszönetet mondunk a lehetőségért az Újpesti Önkormányzatnak és Dr. Dabous Fayeznek, a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat elöljárójának

 

Kis betegeink kalandos kiképzése

Tarjányi Péter, rendőrségi szakértő, régi támogatónk, kalandos kiképzésre invitálta kórházunkban állandó ellenőrzés alatt álló krónikus betegeink egy csoportját!

Az izgalmas élményeket nyújtó kiképzés a rendőrség Nemzetközi Oktató Központjában zajlott, ahol a gyerekek nagy szabású túszmentő akciót hajtottak végre Galina, a moszkvai őrző-védő kutya kiszabadítására. A mentőakciót falmászás és harci játék is színesítette.

A bátor csapat a kiképzés befejeztével megkapta a tiszteletbeli "A" fokozatot.!

Köszönjük a Parancsnoknak és a kitűnő kiképzőtiszteknek elhivatottságukat, empátiájukat és emberségüket!